Ugrás a fő tartalomra

90. Ünnepi Könyvhét

Idén is megrendezésre került az Ünnepi könyvhét , de idén a Vörösmarty tér helyett a Duna-korzón voltak a standok. Utólag szerintem ez egy jobb helyszín és remélem ezentúl itt lesz megtartva.
A rendezvény június 13 és 17 között volt.

Én június 15-én mentem ki egész napra. Reggel mikor megérkeztem, kiírtam instára, hogy milyen ruhában vagyok, hogyha akart akkor megtalálhassanak a többiek. Írt is két lány, hogy ők kint vannak, és majd összefuthatnák. Egy gyors körbenézés és vásárlás után így találkoztam Vivivel, aki a @bookofdream oldalt vezeti, a Starbucksban. Ő is a meleg elől menekült be, ahogy én. Bent beszélgettünk egy ideig, meg elvoltunk, és nagyon örülök, hogy sikerült találkoznunk. :) Majd továbbmentünk, és elköszöntünk egymástól, mert mindketten más irányba mentünk tovább. A Jaffa kiadónál dedikáltattam Balatoni József könyvét, a Kamaszharcot, amit még nem tudtam elolvasni, de már nagyon kiváncsi vagyok rá. Ezek után találkoztam Ginával, akit Molyon ismertem meg egy ajándékozás során, és most tudtunk egy kicsit beszélgetni is. Megmutattuk egymásnak a szerzeményeinket, megismertem a pasiját, és csak beszélgettünk úgy mindenről. Jó volt, és örültem, hogy vele is sikerült találkozni, mert mostmár tudom archoz is kötni az üzeneteket, amiket váltunk egymással. Voltam még egy dedikáláson, és hazamentem, mert a nap is kiszívta az energiámat, és a sok sétától is elfáradtam. Meg ugye a könyvek se pehelykönnyűek. :D Este még volt egy Könyvarmadás találkozó az Atheneum kiadó standjánál, arra még visszamentem. Kaptam egy ingyen könyvet és beszélgetés közben borozgattunk. Örülök, hogy végül visszamentem rá, mert nagyon jót beszélgettünk, és ha lesz még ilyen, akkor biztosan kimegyek rá.

Szombati szerzeményeim:

  • Beth O'Leray - Az ágybérlő
  • Jenny Lawson - Őrülten boldog
  • Amy Plum - Álomcsapda (Book24-es rendelés, csak ma vettem át)
  • Gabriella Eld - Játékok unatkozó felnőtteknek (dedikált, az első résszel együtt)
  • Alice Feeney - Időnként hazudok
  • Mike Gayle - The Hope Family Calendar
  • Karen Hawkins - Kalandor (Az ágybérlő mellé ajándék)
  • William R. Forstchen - A harag napja
  • Teresa Driscoll - Rajtad a szemem
  • Carrie Hope Fletcher - Túlvilági szerelem
  • Rachel Gibson - Az én pasim... (Könyvarmada találkozó ajándék)
  • Sarah Dunant - Blood and Beauty


Vasárnap anyuval még kinéztünk egy rövid időre, és vettem magamnak két angol könyvet, meg anyutól kaptam kettőt az Álomgyár kiadótól.

  • Mary Adkins - Amikor ezt olvasod
  • Helen Hoang - A szerelem egyenlete
  • Jacob Grimm és Wilhelm Grimm - Grimms' Fairy Tales
  • Michael Morpurgo - Listen to the Moon


Nekem ennyi volt a könyvhét, meséljetek, nektek milyen volt, és miket vettetek?

:)
Réka

Megjegyzések