Ugrás a fő tartalomra

89. Ünnepi Könyvhét


Az elmúlt napokban volt a könyvhét a Vörösmarty téren, és azt fogom megmutatni nektek, hogy miket szereztem be, és közben az élményeimet is megismerhetitek. Maga a könyvhét június 7-től 11-ig tartott, amiből 3 napra ki is tudtam menni.

A három nap alatt nagyon sok prospektust és könyvjelzőt szereztem, de már nem tudom, hogy melyiket mikor, szóval itt az elején egybe meg is mutatnám őket.



A prospektusokat azért szeretem, mert egy csomó jó könyvet szoktam bennük találni, ami felkerül az elolvasandó könyvek listájára. A könyvjelzőket pedig azért, mert könyvjelzők, és gyűjtöm őket. Már nagyon sok van itthon belőle, de még így se elég sosem.


           Június 7, csütörtök

A mai napra úgy mentem ki, hogy csak körbenézek és veszek egy könyvet. Azért így mentem, mert összesen 3000 forint volt nálam. Mikor körbenéztem és sok könyvet lefotóztam, amiket majd szeretnék elolvasni, rábukkantam a Könyvtündér standjára. Azért emelem ki ezt a standot, mert itt volt egy nagy sárga láda a stand előtt, tele érdekesebbnél érdekesebb könyvvel, és mindegyik 500 forint volt. Elsőre el se hittem az egészet és biztos ami biztos alapon megkérdeztem az eladót, hogy tényleg ennyibe kerülnek-e. Hosszas válogatás után, ami kb fél óra volt - igen, eléggé döntésképtelen vagyok - kiválasztottam azt a négy könyvet, ami hazajött velem.

Ezek után elindultam, hogy hazamenjek, de nem találtam a metrólejárót. Tehát tipikusan megint bénáztam. Keresgélés közben, megláttam egy standot (Gutenberg Kiadó) tele gyönyörűbbnél gyönyörűbb noteszekkel és könyvjelzőkkel.


Egy 5 perc nézelődés után pedig egy könyvjelzővel gyarapodott a csomagom, és közben a metrót is megtaláltam.


           Június 8, péntek

Ma csak este tudtam kimenni, amikor már a standok több, mint háromnegyede zárva volt, vagy épp zárt be, de még így is sikerült beszereznem egy könyvet, és pár apróságot. A könyv, amit választottam Jenni Colgan-től a Piciny Csodák péksége. Ezt a Libri standjától hoztam el. Volt ott egy másik könyv, ami jobban érdekelt volna, de annak az első része sajnos nem volt kint, de nem baj, mert ez is igen érdekesnek hangzik. Következőként a Csodaceruza standjához mentem, hogy vegyek pár kis füzetecskét. Azért ilyen céltudatosan mentem arra, mert előző este az egyik könyvmoly az instán mutatta, hogy miket vett aznap és ott láttam, és rögtön beleszerettem.


Meg is találtam a kis noteszokat, és közben megláttam egy tollat is ami megtetszett még, úgyhogy abból is hoztam kettőt. Ezek után hazaindultam, mert már tényleg majdnem minden zárva volt.


           Június 11, hétfő

Mivel ez volt az utolsó nap a könyvhétből, nem tudtam hogy meddig lettek volna nyitva a standok, ezért 11 körül mentem, hogy még biztos ott legyenek. Pár ember megijesztett, mert azt mondták hogy utolsó nap már nincs értelme kimenni, mert mindenki pakol, és nem lesz semmi, de mikor odaértem ennek - szerencsére - az ellenkezőjét tapasztaltam, ami hatalmas megkönnyebbüléssel járt. Utolsó nap révén nagyon sok árus még nagyobb kedvezményeket adott, mint amik eredetileg kint voltak, úgyhogy ma bevásároltam. Először is a Könyvtündér standhoz mentem vissza, mert a csütörtöki könyvekből csináltam egy nyereményjátékot az instagram oldalamon, és a nyerteseknek mentem el beszerezni a könyvüket. Ha már ott voltam vettem két másik könyvet is még magamnak. Az egyik könyv Sabrina York-tól a Hannah és a felföldi volt, a másik pedig Szántai Anda-tól a Szemenszedett szerelem.


A következő megálló a Főnix Könyvműhely volt, ahova Victoria Schwab - Az Archívum című könyve miatt mentem vissza. Pont az utolsó darabot sikerült elhoznom, és az eladó azt mondta, hogyha elviszem a folytatását is, akkor a 20% helyett 30%-ot ad a könyvekre, úgyhogy a folytatása (Felszabadulás) is velem jött. És egy, a könyvhöz passzoló könyvjelzőt is kaptam.


Ezután a Könyvmolyképző standjánál szerettem volna beszerezni az ACOTAR második részét, de már elfogyott, úgyhogy kerestem valami más könyvet. Az eladó javasolta nekem az Idol-t Kristen Callihan-tól, valamint felhívta a figyelmem a stand előtt lévő asztalon a ládára, amiben féláron voltak, az előző napi eső miatt, szépséghibás könyvek. Innen végül megvettem a könyvet amit az árus ajánlott, és A testolvasó című könyvet is magammal hoztam Anne Frasier-től. Itt is kaptam két nagyon szép könyvjelzőt, bár egyik se illett a könyvekhez.


Végül megint visszamentem a Csodaceruza standjához, mert szerettem volna még olyan tollat. A toll mellett találtam egy mappát is, amiben különböző illusztrációk, amihez egy novellaíró pályázat társult. Ezt is elhoztam, mert fellángolt bennem, az írói vágy.



A következő könyvet a Pagony standjától szereztem be, ahol egy aranyos kis noteszkát is adtak a könyvhöz. A könyv pedig Kovács Esztertől és Péczely Dórától a Budapest OFF című könyv, amiben 13 író novellája olvasható Budapest különböző részeiről. Erre nagyon kíváncsi vagyok, mert mind a borító, mind az ötlet nagyon tetszik.


Az utolsó előtti állomás az Álomgyár kiadó standja volt, ahonnan három könyvet hoztam el, amiből kettő 1000 forint volt, a harmadik pedig 50%-os. A féláras könyv Alfie Deyes-től a Csináld magad! volt. A másik két könyv a Megvalósult álom Wendler Nikolettától és az Utolsó esély Katie Francoise-tól.


Az utolsó stand, aminél könyvet vettem, a Librotrade volt. Itt idegen nyelvű könyveket árultak és én két könyvet vettem a Penguin Little Black Classics sorozatból. A 23-as és a 39-es sorszámút választottam, amik Hans Christian Andersen-től a The Tinder Box és Elizabeth Gaskell-től a The Old Nurse's Story volt.


Ezek után elindultam haza a sok könyvemmel boldogan és pénz nélkül, de megérte, mert összeszámolva, majdnem féláron hoztam el a könyveket a bolti árhoz képest. Ti voltatok kint a könyvhéten? Ha igen miket vettetek, és hogy tetszett nektek? 

Megjegyzések