3. Történet - Egy misztikus életrajz

         Prológus

"Már megint mi van!? Ki akar már megint a halálba küldeni!? Miért nem érti meg senki, hogy nem tudok meghalni?? Miért szórakoznak velem mindig? Mi rosszat tettem??"

Igen ezek a gondolatok járnak a fejemben, miközben egy sötét raktár-szerű helyiségbe vagyok bezárva, minden ellátmány nélkül. Csak két dolog van nálam, a telefonom és egy régi könyv, ami rúnákról és misztikus lényekről szól. Már vagy 4 órája ebben a szobában vagyok teljesen egyedül. A telefonommal senkit nem tudok felhívni, mert nincs térerő… Hogy hogyan kerültem ide, és mi vagyok valójában, azt mindjárt elmagyarázom. Addig is csinálj magadnak pop-cornt, helyezkedj el kényelmesen, és várj, amíg el kezdem mesélni a történetemet. Itt várlak.

1.Fejezet

Na már itt is vagyok! Megérkeztem, hogy elmesélhessem neked az életem. Kezdjük az elején. Ádám és Éva teremtése… Na jó, talán nem ennyire az elején kezdem. Amikor megszülettem… Nem, nem is itt kezdődik az én történetem, hanem kicsit korábbról. Mielőtt megszülettem a szüleim nem tudták, hogy mibe keverednek azzal, ha egy bizonyos évben, hónapban, napon, órában, percben és másodpercben születek. Nem készültek fel ekkora dologra. 1976. Június. 6.-án születtem 6 órakor, a 6. percben, és a 6. másodpercben születtem. Mint látjátok, minden tele van 6-osokkal. Ez az a misztikus dátum, amiben a születő lány, vagy fiú természetfeletti erőket kap. Én is kaptam párat, de ezt akkor még nem tudta senki. A szüleim egy kis faluban, talán még annak sem nevezhető községben éltek. Volt egy házuk nagy kerttel tele fákkal és növényekkel. Boldogan éltek míg nem jöttem a világra. Ekkor kezdődtek a bonyodalmak. Mindig sírtam, már fél évesen tudtam járni, beszélni, számolni, olvasni, és lebegni. Igen lebegni. Minden este 23:23-kor elemelkedtem a talajtól pár centire, és 0:00-ig nem tudtam letenni semelyik testrészem a földre. Ha meg akartam érinteni a földet ebben az időben, az a részem szúrni és bizseregni kezdett és nem múlt el, míg le nem telt az éjfél. Az első ilyen alkalom 1 évesen volt, amikor már folyékonyan tudtam beszélni spanyolul. Az angol volt az anyanyelvem, és hozzá jött még a spanyol, amit senkitől nem tudtam megtanulni, és senki nem beszélt a községünkben ezen a nyelven. Éjszaka arra ébredtem, hogy 23:45-kor az ágyam fölött vagyok a levegőben, és amikor hozzá értem az ágyamhoz, hogy lehúzzam magam, a karom irtóan elkezdett fájni és bizseregni. Nem tudtam mozgatni. A szüleimnek nem akartam szólni, mert már így is teljesen ki vannak borulva, mert ilyen „amorf” gyerekük született, aki már két nyelven beszél, és tud „repülni”. Ez részben igaz, mert tényleg a föld felett vagyok pár centivel, de irányítani, hogy hova menjek, még nem tudtam. Később mikor már 3 éves voltam már tudtam ezt irányítani. Nem kellett tanulnom hozzá, egyszer este vécéznem kellett és épp lebegtem. Nem tudtam kimenni, míg le nem telik az idő. Állandóan arra gondoltam, hogy sétálok a vécé felé, és elengedem magam, még a szemem is becsuktam hozzá. Mikor kinyitottam ott voltam a mosdó előtt. Ekkor jöttem rá, hogy tudom irányítani hova „menjek”. Apu is épp ekkor járt arra, és annyira meglepődött, hogy ott lebegek, és nem a szobámba, mikor már vagy 30 perce eltelt 23:23. Anyuék ekkor döntöttek úgy, hogy keresnek nekem egy pszichológust és egy orvost. Ellenkeztem minden erőmmel, de nem engedtek, túl nagy volt a nyomás rajtuk. Egyik éjszaka, mikor már mind aludtak, és elmúlt éjfél is, összepakoltam, kimentem a házból és elindultam az ismeretlenbe. Egész éjjel sétáltam, mentem a fejem után, menekültem az eddigi életemtől, a pszichológustól, mindentől. Mindezt 3 és fél évesen. Az emberek megnéztek, de nem érdekelt. Nem tudtam vele foglalkozni. Azon gondolkoztam, hogy mi lesz most velem. Hova menjek? És miért pont én lettem természetfeletti erőkkel megáldva. Nem tudtam hova megyek, csak mentem, és nem álltam meg. Egészen addig mentem, míg el nem kezdtem lebegni, ekkor becsuktam a szemem és egy országra gondoltam. Mikor kinyitottam a szemem, már teljesen máshol voltam, és egy nagy toronyóra előtt álltam ami 0:05-öt mutatott. Körbenéztem, és egy teljesen más helyen voltam. Egy másik országban! Az éjjel kellős közepén, teljesen egyedül. Egy perc alatt lelombozódtam. Egyedül éreztem magam, és nem tudtam hova menni. Egy valahova viszont igen, egy helyet tudtam, ahol meg tudtam magam húzni 3 évesen. Elindultam az utcán, hogy eljussak a gyerekotthonba. Ott jó helyen leszek, de a képességeimnek nem szabad kitudódnia.